Suriname

Suriname, hivatalos nevén Suriname Köztársaság

egy ország Dél-Amerika északkeleti atlanti partján. Ez határolja az Atlanti-óceán északi, Francia Guyana, hogy a keleti, Guyana, hogy a nyugati és Brazília déli. Alig 16 000 000 négyzetkilométeren a dél-amerikai legkisebb szuverén állam.

Történelem

A guyanai partokat az európaiak a 15. század végén fedezték fel, a 17. században angolok telepedtek itt le, 1667-ben nyilvánították a területet hivatalos gyarmattá. Új-Amszterdamért cserében hollandok váltották fel az angolokat. 1621-ben alakult meg a Holland Nyugat-indiai Társaság, amely sokaknak adott menedéket, akiknek kávé- és cukornádültetvényei lassan felvirágoztatták az országot. 1796-tól 1802-ig, majd 1804-től 1816-ig brit fennhatóság alá került, majd Holland Guyana néven holland katonagyarmat lett.

Folyók menti kávé, kakaó-, cukornád- és gyapotültetvényeikre a holland ültetvényesek sok afrikai rabszolgát hoztak be. A rabszolgákkal a gazdáik rendszeresen rosszul bántak, és közülük sokan megszöktek az ültetvényekről. Az indiánok segítségével az esőerdőben éltek. Ezek a szökött rabszolgák egyedülálló kultúrát hoztak létre és sikeresen védték meg különállásukat. Angol gyűjtőnevük: „maroons” (marunok), hollandul „bosnegers”. Több különálló törzset alapítottak, ilyen a saramaka, paramaka, ndyuka vagy aukan, kwinti, aliku vagy boni, matawai.

Ezek a szökött rabszolgák időnként megtámadták az ültetvényeket, hogy új tagokat, nőket, fegyvert, élelmiszert, felszerelést szerezzenek. A támadások gyakran végződtek az ültetvényes és családjának halálával. Számos sikertelen hadjárat indult ellenük, a 19. században pedig az európai hatóságok több békeszerződést kötöttek, amelyek garantálták szuverenitásukat és kereskedelmi jogaikat.

Suriname-ban 1863-ban tiltották be a rabszolgatartást a hollandok, de a volt rabszolgák csak 1873-ban szabadultak fel teljesen, 10 évi átmeneti időszak után, ami alatt tovább dolgoztak az ültetvényeken minimális bérért és anélkül, hogy büntették volna megkínzásukat. Amikor végül teljesen szabaddá váltak, a rabszolgák nagy számban hagyták el az ültetvényeket, ahol már nemzedékek óta éltek, és Paramaribo városába költöztek. Ültetvényes gyarmatként Suriname erősen függött a munkaerőtől, amelyből ekkor hiány lett. Ezért a hollandok a britek beleegyezésével szerződéses munkásokat hoztak Holland Kelet-Indiából (a mai Indonéziából) és Indiából. Ezenkívül a 19. század végén és a 20. század elején kis számban, főleg férfiak érkeztek Kínából és Közép-Keletről. Bár Suriname népessége viszonylag kicsi maradt, történelme következtében a világ egyik legváltozatosabb etnikai eredetű, valamint a leginkább eltérő, változatos kulturális hagyományokat ápolja a lakossága.

A 2. világháború során 1941. november 24-én az amerikai csapatok megszállták az országot, hogy a szövetséges hatalmak számára biztosítsák a bauxitbányászatot. 1945-től ez az iparág fellendülést mutatott. 1954-től Hollandia tengeren túli tartománya. 1975. november 25-étől független tartomány, de a polgári kormányzatot 1980-ban katonai felkelés döntötte meg. 1987-ben választásokat tartottak, új alkotmányt léptettek életbe, de a volt diktátor (Desi Bouterse) a hadsereg élén maradt. Mivel elégedetlen volt a kormánnyal, 1990-ben telefonon feloszlatta azt. A népnyelvben ez az esemény a „telefonpuccs”. Bouterse hatalma megmaradt az 1991-es választások után is. Brutális polgárháború zajlott a suriname-i hadsereg és a marunok között, akik Ronnie Brunswijk lázadó vezért követték. Ez meggyengítette Bouterse pozícióját az 1990-es években.

Suriname-ban a demokrácia a zűrzavaros kilencvenes évek után megerősödött, a gazdaság sokrétűvé vált, és kevésbé függött a holland pénzügyi segítségtől. A bauxitbányászat folyamatosan jelentős bevételt biztosított, ezen kívül kőolajat és aranyat kezdtek bányászni. A mezőgazdaság, különösen a rizs- és banántermesztés a gazdaság továbbra is fontos része, az ökoturizmus pedig új gazdasági tevékenységet jelent az országnak.